Barion Pixel
MEGRENDELÉS LEADÁSA CSAK ONLINE LEHETSÉGES +36 70 369 6044 megrendeles@higienia-online.hu

Környezetkímélő tisztítószerek

Miért érdemes öko tisztítószereket használni?

A legtöbbünk lakhelyének a fertőtlenítése általában valamilyen erős kémiai szerrel történik, hiszen szinte csak így tudjuk elképzelni a megfelelő tisztaságot. Pedig az öko szerek is lehetnek ugyanolyan hatásosak, mint a hagyományos tisztítók. A fürdőszobában biztosan halmokban vannak a különböző helyiségekbe és felületekre használatos típusok. Egyet a felmosáshoz, egyet univerzálisan, egyet pedig az ablakra alkalmazunk és akkor még nem is beszélve a vízkőről és a társairól.

Az öko tisztítószerek nagy előnye azonban, hogy többféle módon is fel lehet használni őket, emellett pedig nincsenek teherrel a környezetre sem. Szerencsére azonban ezek is lehetnek ugyanolyan hatékonyak, mint bármely másik flakonos változat. A mindennapi tevékenységekkel ráadásul nem leszünk hatással a bolygóra sem, emellett pedig elfelejthetjük a felületek kopását is, hiszen a legtöbb öko megoldás kíméletesen bánik a fémmel és a fával egyaránt.

Ha pedig mindez még nem lenne elég, ne feledkezzünk meg arról a tényről sem, hogy a különböző környezetkímélő típusok még az emberi bőrt sem károsítják. Ezáltal elkerülhetőek az allergiás reakciók, nem lesz szükség tehát gumikesztyűre sem, ami tovább enyhíti a környezeti károkat.

Mennyiben másabbak az öko tisztítószerek a hagyományos változatokhoz képest?

A környezetkímélő szereket a fent említett előnyök mellett további indokokkal is előszeretettel vásárolják az érdeklődők. Tehát nem elég, hogy óvhatjuk velük a Földet és a bőrünk sem viszket majd az erős kémiai anyagoktól, a lakás levegője is sokkal tisztább marad, ha öko tisztítószerekkel dolgozunk. Ugyanolyan antibakteriálisak, mint a hagyományos változatok, csak sokkal olcsóbbak, mint az erős szerek. Persze akadnak olyanok, akik otthon, ecetből és szódabikarbónából gyártanak például ablaktisztítót, a hatékonyság érdekében azonban nem árt inkább szakemberekre bízni ezek előállítását.

A környezetbarát tisztító- és takarítószerek kínálata

A webáruházunkban kapható típusok között található környezetkímélő padlótisztító, amely tíz literes kiszerelésének köszönhetően, szinte beláthatatlan ideig elegendőnek bizonyulhat. Alkalmazható házi körülmények között, de egy környezetbarát nagyvállalat számára is kiváló megoldás lehet ez a hatalmas koncentrátum.

Ott van továbbá a Sanikal-Eco klórmentes szaniter tisztítószer, ami literes üvegben vásárolható meg. Ez a savmentes változat tökéletes választás szaniter helyiségekbe, ahol hatékonyan oldja a mész-szappan maradványokat, illetve a zsíros és olajos szennyeződéseket egyaránt.

Ha pedig vízkőoldóra van szükség, akkor a Kiehl San Eco koncentrátum lesz a megfelelő öko-tisztítószer. A gyorsan ható készítmény hosszan tartó friss illattal teríti be a megtisztított helyiséget, emellett pillanatok alatt oldja a vízkő maradványokat, amiktől eddig alig lehetett megszabadulni.

Rendeljen készletünkről online házhozszállítással, kedvező árakon! Kérdés esetén keresse ügyfélszolgálatunkat, minden kérdésre szívesen válaszolunk!

Kedves Vásárlóink!

A 2024.12.16.-ig leadott rendeléseket 2024.12.20-ig teljesítjük.

Webáruházunk folyamatosan üzemel, viszont a 2024.12.17. és 12.31. között leadott rendelések az Új évben kerülnek feldolgozásra és kiszállításra

Megértésüket és türelmüket köszönjük.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben Gazdag Boldog Új Esztendőt Kívánunk!

Higiénia Online csapata