Barion Pixel
MEGRENDELÉS LEADÁSA CSAK ONLINE LEHETSÉGES +36 70 369 6044 megrendeles@higienia-online.hu

A mikrohullámú sütő helyes tisztításának módja az emberek többségét nem kifejezetten foglalkoztatja, pedig a konyhai takarítás során ez egy fontos feladat. Ha piszkos, letörölgetem és kész – mondjuk a legtöbben. Legfeljebb kicsit bosszankodunk azon, hogy itt-ott nehezen lehet kitörölni a szennyeződést. De nagyjából ennyi. Pedig ha jobban belegondolunk, nem éppen jó döntés félvállról venni a mikró takarítást. A résekben megbúvó ételmaradékok ugyanis nem csak kellemetlen szagúak lehetnek, hanem baktériumokat táptalajaként is szolgálhatnak. Ami alapesetben sem túlságosan egészséges dolog, hát még akkor, ha mindez élelmiszerek közelében történik. Azzal tehát, hogy nem vagyunk kellően alaposak a mikró tisztítását tekintve, közvetve az egészségünket veszélyeztetjük. Munkahelyi konyhákban vagy vendéglátó egységekben ezt a kockázatot pedig mindenképpen ki kell zárni. Ráadásul sokszor a tiszta mikró sem igazán tiszta. Gondoljunk csak bele abba, hogyha a melegítéskor nem használunk védőtetőt és mondjuk a hőtől “szétrobban” az étel… Ilyenkor garantáltan a legkisebb résekbe is jut a maradékból. Vagyis valószínűleg kevés lesz egy szimpla törlőkendős takarítás a makacs szennyeződések eltávolítására.

Mikrohullámú sütő tisztítása

De akkor mitévők legyünk, hogy a takarítás is kellően alapos legyen és azért az egész napunk se menjen rá a mikró takarítására vagyis egyszerű legyen? A konyhai zsíroldás során mindenképpen valamilyen baktérium semlegesítő tisztítószer használatában célszerű gondolkodni. Ami akár házi tisztítószer is lehet, hiszen sok esetben a mikró tisztítása egyszerűen ezekkel is megoldható otthon.. Mondjuk ecet vagy szódabikarbóna. Esetleg citromlé. Nézzük, hogy működik a mikrohullámú sütő tisztítása szódabikarbónával és ecettel!

Mikró tisztítása ecettel és citromlével

A mikrohullámú sütő tisztítása esetén tehát szóba jön a a szódabikarbóna és az ecet. Ezeknek keverékével bátran áttörölheted a készülék belsejét. Garantáltan eltüntethetők velük a zsíros ételmaradékok. Ezután majd jöhet a rések fertőtlenítésére is ideális citrusos megoldás. Tegyünk vizet egy tálba és facsarjuk bele egy fél citrom levét. A citrom másik felét vágjuk szeletekre és azokat is tegyük a vízbe. De tehetünk még más citrusféléket is a keverékbe. Lime, narancs… ezek is gerezdekre vágva mehetnek a tálba. Minél több a citrusféle, annál hatékonyabb a keverék, illetve annál illatosabb. Ha kész az alap, tegyük a tálat a mikróba és maximális fokozaton forrásig melegítsük a citrusos vizet. Ha kész, nyissuk ki a mikrónk ajtaját és hagyjuk, hogy a citrusos gőz átjárja a készülék minden pontját. Még a legrejtettebb egységeket is.

Persze az eljárás nem csak a természetes citrusos keverékkel működik. Ugyanezt megtehetjük víz és szódabikarbóna keverékével és mosogatószeres vízzel is. A lényeg, hogy a gőz és a keverék tisztító hatása együtt érvényesüljön.

Speciális zsíroldók használata

Ha igazán biztosra szeretnénk menni, természetesen érdemes az ecetet elfelejteni mint házi megoldást és inkább speciális tisztítószert választani. Olyat, ami garantáltan oldja a növényi és állati eredetű zsír-, olaj- és fehérje maradványokat. Ilyen például a Kiehl Blutoxol zsíroldó, ami egyben fertőtlenítő hatású is. 

Az olyan esetekben, amikor nem fröccsen ki az étel, egy egyszerűbb takarítás is célravezető lehet. De ha már makacsabb és kiterjedtebb a szennyeződés, például munkahelyi konyhákban vagy vendéglátó egységekben. Ilyen esetekben menjünk biztosra, és válasszunk speciális, mikrók takarítására is alkalmas zsíroldó tisztítószereket. Ha így teszünk, hamar végzünk a mikró takarítással és a takarítás hatásfoka is biztosabb lesz, mint a házi keverékek esetében. Nem mellesleg így alaposak is leszünk és az esetleges egészségügyi kockázatok miatt se kell aggódni. Természetesen ne feledjük a mikróban lévő üvegtálcát se. Illetve az egyéb, mozgatható alkatrészeket. Ezeket akár mosogatógépben is elmoshatjuk, de egy alapos mósogatószeres, szivacsos tisztítás is célravezető lehet. Üzemi környezetben inkább javasoljuk a biztonsági adatlappal rendelkező tisztítószereket, melyek egyben tanusítottan környezetkímélők is.

És ha már szivacs és egyéb kellékek… A mikró takarítása során nagy valószínűséggel szükségünk lesz olyan szivacsra is, amivel az esetlegesen odaszáradt ételmaradékok is letörölhetők. Vagyis legyen bordázott, de azért ne karcolja meg a felületet. Fontos továbbá, hogy kéznél legyen valamilyen száraz törlő is. Ez lehet akár papírtörlő is. A gőztisztítás után ugyanis szükség lehet arra, hogy szárazra töröljük a készüléket.

A lényeg tehát: a mikró takarítás nem kizárólag a látható szennyeződések eltávolításáról szól. Ha igazán alaposak szeretnénk lenni, próbáljuk ki a gőzölős megoldást. Akár szódabikarbónával, akár citrommal, akár speciális tisztítószerrel takarítunk, mindenképpen számoljunk a módszer kínálta előnyökkel.

További hasznos cikkek konyhai takarítás témakörben: