Barion Pixel
MEGRENDELÉS LEADÁSA CSAK ONLINE LEHETSÉGES +36 70 369 6044 megrendeles@higienia-online.hu

A fűtőberendezések alapvető tisztítási feladatai elvégezhetők otthon sajátkezűleg is. Még a gázos készülékek esetében is van néhány teendő, amihez nem szükséges szakértőt, jogosultsággal rendelkező szerelőt hívni. A körültekintés azonban nem árt.

Melyek azok a tisztítási feladatok, amiket házilag elvégezhetünk?

Nem kérdés, hogy a fűtőtesteket, a radiátorokat, a konvektort ugyanúgy tisztítani kell, mint minden más berendezést a lakásban. Sajnos ezek is porosodnak, ráadásul mivel meleget adnak le, a fűtéskor a rajtuk összegyűlt por felszáll, ami miatt jelentősen romlik a lakás levegőjének a minősége. A fűtés önmagában is szárazzabbá teszi a helyiség levegőjét, ezért nagyon fontos, hogy figyelmet fordítsuk az alapos és rendszeres portalanításra, így kímélhetjük a légutakat is.

Mikor lesz esedékes a következő portalanítás?

Általános szabály, hogy a fűtőtestek bekapcsolása előtt, vagyis általában ősszel végezzük el alaposan ezeket a takarítási feladatokat. Kikapcsolt állapotban szabaduljunk meg a szennyeződések, a por és pókhálók nagy részétől. Ilyenkor szükség szerint még kényelmesen hívhatunk szakembert is, aki még időben átnézheti az eszközeinket és sok piszoktól megszabadíthat a problémásabb, belső részeken. Így amikor az őszi – téli szezonra üzembe helyezzük a fűtőtesteket, akkor már csak egy – egy kiegészítő, házi portalanításra legyen szükség.

Kapcsolódó cikkünkben, további hasznos tanácsokat talál:  Őszi nagytakarítás gyorsan, hatékonyan

Tehát a téli szezonban sem árt tehát időközönként a radiátor takarítására, a konvektor és más típusú fűtőtestek tisztítására is időt áldozni. Ami egyébként nem különösebben ördöngős feladat. Egyedül a konvektor esetén van szükség nagyobb körültekintésre. Mivel gázüzemű készülékről van szó, így ott csak olyan tisztítási feladatokat végezhetünk el, amihez nem kell szaktudás. Úgy, mint a felületi takarítás vagy az őrláng fúvóka tisztítása. Legalábbis a por lefújható róla. De ennél komplexebb tisztítási munka elvégzése már nem javasolt.

Tisztítás a nehezen hozzáférhető helyeken

Vannak olyan részei a konvektoroknak, amihez elég nehéz hozzáférni. Ez sokszor fejtörést okoz, hogyan távolítsuk el onnan is a port?! Gondoljunk csak a régi radiátorokra, ahol az egyes bordák között előszeretettel megül a por.

A konvektor tisztítására kipróbálhatjuk a sűrített levegős spray-t. Ezzel olyan részeket is meg lehet szabadítani a portól, amihez portalanító textillel nem férünk hozzá. A sűrített levegős spray tartalma nem gyúlékony, de erről mindig győződjünk meg a használat előtt. Illetve csakis kikapcsolt állapotban végezzük a konvektor tisztítását. Ugyanezt a spray-s módszert egyébként alkalmazhatjuk a radiátor takarítás során is. A sűrített levegős spray a rejtett helyek portalanítását tekintve más típusú fűtőtestek esetén is csodákra képes.

A cél érdekében persze klasszikus portalanító kellékeket is bevethetünk. A fent már említett törlőkendő, portalanító kendő segíthet a tisztításban. Arra azonban ügyeljünk, hogy nedves törlőkendőt csak olyan eszközök takarításánál használjunk, amelyeknél ezt engedélyezi a készülék gyártója. A távfűtéses zárt rendszerű készülékeknél, az öntöttvas radiátor tisztítása esetén, amelyekben meleg víz áramlik, ott bátran használható a nedves áttörlés is. Azonban az elektromos készülékeknél legyünk az átlagnál körültekintőbbek.

Több porszívózás kevesebb por

A portalanításban a fentiek mellett egy alapos porszívózás is sokat segíthet. A régi radiátorok bordái közül így könnyen eltávolítható a pókháló, a por. De az újabb készülékek mögötti, általában keskeny hely kitakarítására is alkalmasak a porszívók. 

A portalanításnál összetettebb, fűtési rendszer tisztítással összefüggő feladatok elvégzésével viszont kizárólag szakembert bízzunk meg. Mivel a legtöbb ilyen eszköz vagy gázos vagy elektromos, így azokat csak hozzáértés, szaktudás és tapasztalat birtokában lehet kitakarítani. Ezt nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy szakember nélkül nem javasolt a szétszerelés és a radiátor belső takarítása! 

Ha viszont csak felületi portalanításról van szó, azokat természetesen házilag is elvégezhetjük. És ezt rendszeresen tegyük is meg. Hiszen ahogy azt a bevezetőben is említettük, a fűtőtesteken lerakódó por a meleg hatására felszáll, így az jelentősen rontja a beltér levegőjének a minőségét.

Radiátor tisztítás házilag

Fűtési rendszer tisztítása házilag

Olykor nem elég a csak a radiátor átmosás házilag. A fűtési rendszer teljeskörű tisztítása fontos lépés a hatékony működés és a hosszabb élettartam érdekében. Ez a feladat komolyabb körültekintést igényel mint csupán a radiátor takarítása, így ehhez ajánljuk szakember segítségét kérni. Az alábbiakban néhány házilagos módszert mutatunk be a teljes fűtési rendszer tisztítására:

  • Radiátorok és csővezetékek tisztítása: A radiátorokban és csővezetékekben idővel lerakódhatnak szennyeződések és por. A rendszer kiürítése és újra feltöltése előtt célszerű a radiátorokat és csöveket is átmosni. Ehhez először zárjuk el a fűtést és hűtsük le a rendszert. Nyissuk le a radiátorokat és a csövek végét, majd folyassunk át rajtuk vizet nyomással. A lerakódott “iszapot” így eltávolíthatjuk.

  • Tágulási tartály ellenőrzése: A fűtési rendszer tágulási tartályában a víz hő hatására kitágul és összehúzódik. Idővel a tartályban lévő levegő is elfogyhat, ami befolyásolhatja a rendszer hatékonyságát. Ellenőrizzük a tágulási tartály nyomását és a levegő mennyiségét. Szükség esetén levegőztessük ki a tartályt.

  • Vízkezelő szerek használata: A fűtési rendszerbe adagolhatunk speciális vízkezelő szereket, amelyek segíthetnek a vízkő és szennyeződések lerakódásának megakadályozásában. Ezeket a szereket az utasításoknak megfelelően kell hozzáadni a rendszerhez. Ilyen szereket a webshopunk nem értékesít, keresse szakáruházban. 
  • Szűrők tisztítása vagy cseréje: Ha a rendszerben szűrők találhatók, rendszeresen ellenőrizzük és tisztítsuk meg vagy cseréljük ki őket. Ez segíthet abban, hogy a szennyeződések ne jussanak be a rendszerbe.

  • Víz minőségének ellenőrzése: Fontos, hogy a fűtési rendszerbe kerülő víz minősége megfelelő legyen. Ha a víz túl sok ásványi anyagot tartalmaz, könnyebben képződhet vízkő lerakódás. Ha szükséges, használjunk lágyítót vagy más vízkezelő eszközöket.

  • Professzionális szakember bevonása: Ha bizonytalanok vagyunk a fűtési rendszer tisztításával kapcsolatban, mindig érdemes szakember segítségét kérni. Ők megfelelően el tudják végezni a szükséges munkálatokat, és garantálhatják a rendszer hatékony működését.

Fontos megjegyezni, hogy a fűtési rendszer tisztítását és karbantartását körültekintően végezzük el, mivel hibás beavatkozások a rendszer károsodásához vezethetnek.

Ön is belefogna az otthoni fűtőberendezés tisztításába, portalanításába?

Ha a válasz igen, és ehhez megfelelő takarító eszközöket keres, a webáruházunkban pár kattintással beszerezheti azokat. Nézzen körül professzionális takarító eszközeink között és rendeljen házhoz tisztítószert! A mikroszálas törlőkendők alkalmasak a portalanításra, mert akár szárazon is kiváló munkát végeznek.

Kapcsolódó irodatakarítás témájú cikkek: