A kellemetlen szagokat jobb minél hamarabb megszűntetni vagy legalábbis tenni ellenük. A rossz szag mindig piszokra utal, vagy arra, hogy nincs minden rendben a lakásban vagy az irodában, konyhában, illetve ahol érezzük. Nézzük, hogy milyen lehetőségünk van miután felkutattuk a kellemetlen szagok forrását!
Hűtőszekrény szagtalanító megoldások
Nem véletlenül csapunk a közepébe, hiszen nagyon gyakran a rossz szagok a konyha területéről érkeznek. Főként az irodai, vagy egyéb munkahelyi, közös használatú konyhák esetében fordul elő, hogy nem kerülnek kidobásra az el nem fogyasztott élelmiszerek, melyek idővel megromlanak és kellemetlen bűzt árasztanak. Ilyenkor sajnos ajánlatos minden élelmiszert kidobni a hűtőszekrényből és alaposan kitakarítani. A hatékony fertőtlenítéshez érdemes minden mozdítható polcot, fiókot is kivenni és nem csak tiszta vízzel, hanem valamilyen fertőtlenítő hatású tisztítószerrel átmosni a hűtő egész belsejét. Otthon történhet a szagtalanítás házi praktikákkal is, például szódabikarbónával.
A szódabikarbóna jól oldódik a vízben, és könnyen átmosható vele a hűtőszekrény, de előzetesen érdemes a makacsabb szennyeződéseket mosogatószer segítségével lesúrolni. A tiszta hűtőbe is gyakran helyeznek egy kis poharat szódabikarbónával, ugyanis a szódabikarbóna magába szívja a kellemetlen szagokat. Ezzel a módszerrel a hűtőszekrény szagtalanítása folytonossá tehető, és ez a hűtő szagtalanító megoldás házilag pillanatok alatt kivitelezhető.
Szagtalanítás teakonyhákban vagy üzemi konyhákban
A munkahelyi teakonyhák, kereskedelmi hűtők esetében azonban a szódabikarbónás szagtalanítás ritkán válik be. Egyrészt ezek a hűtők általában dugig vannak, egy lezárt dobozt is nehéz betenni, nemhogy egy nyitott edényt, ami félő, hogy bármikor kiborulhat. Ezért ilyen helyzetben professzionális Kiehl tisztítószerek segítségével, és néhány szabály bevezetésével javasoljuk orvosolni a már kialakult problémát, a szódabikarbónát pedig hagyjuk meg otthonra.
Fontos, hogy a választott konyhai szagtalanító ne legyen illatosított. Válasszunk inkább az alkoholos tisztítószerek közül. Ami pedig a szabályokat illeti, hát legyünk egy kicsit szigorúbbak a kollégáinkkal ezen a téren, hiszen közös érdek, hogy tiszta hűtőszekrényben tárolhassa mindenki a magával vitt ebédjét. A takarítónőt pedig felhatalmazhatjuk, hogy minden pénteken dobjon ki minden benne felejtett ételt a hűtőből. Természetesen előzetesen érdemes tájékoztatni a kollégákat a hűtő használati szabályok megváltozásáról, mielőtt nagy felháborodás törne ki. Blogunkon bővebben is olvashat a hűtő helyes leolvasztása és tisztítása fortélyairól.
Ipari hűtők esetén, például vendéglátóipari vagy élelmiszerfeldolgozó nagykonyhákban pedig ajánlott olyan mélyhűtő tisztítókat választani, melyek akár -25C°-ig is felhasználhatók akár automata gépekkel is. Ilyen ipari hűtő tisztítószer a Kiehl Frigosan, amely 10 literes kiszerelésben rendelhető készletünkről. Ezzel a hűtőlánc megszakítására sem lesz feltétlenül szükség a takarításhoz.
Mikró szagtalanítás
Mikró tisztasága ugyanolyan sarkalatos kérdés szokott lenni mint a hűtőszekrény, csak itt nem a benne hagyott ételek okozzák a gondot, vagyis ha jobban belegondolunk, akkor mégis… A túl sokáig melegített ételek gyakran kifuthatnak, vagy durranással felrobbannak a mikróban. Ilyenkor az ételdarabok ottmaradnak a mikró belsejében, és idővel megindulnak a romlási folyamatok is, ami egyenes úton vezet a rossz szagok kialakulásához. Itt is próbálkozhatunk szódabikarbónával természetesen, de tegyük ezt inkább csak otthon, ha a saját otthonunk konyhájában történt meg a “baleset”. Munkahelyi konyhákban vagy vendéglátóhelyeken, a közös használatra kihelyezett mikrókat viszont takarítsuk sűrűn, de legalább naponta. Nyári melegben pedig legalább naponta kétszer, ha nagyforgalmú mikróról van szó. Ezel máris sokat tehet az élelmiszerbiztonsági kockázat ellen.
Ha további tippeket szeretne olvasni arról, hogy hogyan lehet a mikrohullámú sütő tisztítása gyors, akkor olvassa el kapcsolódó cikkünket!
WC és mosdó szagtalanítás
A konyha után a másik kritikus pont mindig a mosdó vagy a fürdőszoba, ha a szagtalanítás kerül szóba. Itt a friss levegő alapkövetelmény, de szerencsére ezt több eszközzel is el tudjuk érni. A rendszeres és alapos takarítás persze elengedhetetlen és az is hogy ne hagyjunk teret a vízkőnek, mert ha ez mégis megtörténik, akkor rövid időn belül a rossz szag is megjelenik a helyiségben. Így könnyű kikövetkeztetni, hogy mindenek előtt egy hatásos fertőtlenítő és vízkőoldó tisztítószerre lesz szűkség a mosdó és a szaniterek tisztántartására. Higyje el vagy inkább tapasztalja meg Ön is, hogy a tisztaság már fél siker, ha a cél a jó illat a WC-ben.
A nagy igénybevételű mosdók, WC-k, piszoárok esetében érdemes olyan tisztítószer mellett dönteni, amely nem csak elnyomja, hanem lebontja a kellemetlen szagokat! Igen, létezik ilyen WC tisztító, például ilyen a Kiehl Omni- Fresh, amely rendelhető 1 és 5 literes, kannás kiszerelésben is a webáruházunkból. Ezzel feltakarítva semlegesít minden rossz illatot és ezután ajánlott használni az illatolajokat, mint például a Kiehl Pacific-fresh terméket. A takarítás végeztével gondoskodhatunk a jó illatok megtartásáról légfrissítő, szagtalanító spray használatával is vagy kihelyezett illatosító gumilapok segítségével is.
Természetesen a lakás vagy a munkahelyünk még számos pontján találkozhatunk a problémával, de szerencsére mindenre van professzionális és gyors megoldás. A lakás szagtalanítása során bevethetünk házi praktikákat, amik kis területen vagy kevésbé kellemetlen szagok esetében jól működhetnek. Például a szekrény szagtalanítás házilag levendulával sok esetben megoldást hozhat. Azonban, ha komolyabb szagtalanítás kell, akkor forduljon a professzionális termékekhez, melyeknek a hatása kiszámíthatóbb és munkahelyi körülmények között megbízhatóbb.
Reméljük sikerült hasznos tanácsokat, ötleteket adnunk a nem kívánt szagok felszámolásához, és a termékajánlók között talál olyat, amely megfelel majd a követelményeknek a takarítás során.
Amennyiben kérdése merült fel forgalmazott termékeink kapcsán, akkor keressen minket bizalommal elérhetőségeinken! Szívesen segítünk tanácsadással, vagy igény szerint akár a rendelése összeállításában is.
További hasznos, takarítási tanácsokért olvasson tovább blogunkon: