A csíkmentes felmosás a legtöbbek számára lehetetlen küldetésnek tűnik. Pedig nem az. Csupán ismerni kell a technikát, illetve tudni kell azt, hogy milyen eszközökkel érdemes nekiállni a takarításnak. Pontosabban azt, hogy mivel nem tanácsos kezdeni… Legyen szó konyháról vagy irodai környezetről, üzletről vagy a fürdőszobánkról, a technikát ismerve, az ideális eszközök birtokában garantált lesz a siker.
A titok a kétvödrös felmosás
Az egyvödrös takarítást felejtsük el. Az, hogy ugyabban a vízben öblítünk, amiben a tisztítószeres víz is található, egyáltalán nem profi eljárás. Ráadásul részben ennek is köszönhető, hogy sikerül vagy sem a csíkmentesen tiszta padlót varázsolni. Ha csíkosan szárad a padló – egyébként csak a kisebbik gond. Sokkal nagyobb probléma, hogy a módszerrel alapos tisztításra sajnos nincs lehetőség. Hiszen az öblítés után már piszkos vizet használunk. Vagyis már a második vízbe merítés után szennyezett vízzel “tisztítjuk” a padlót.
Szóval az első “titok”, hogy kétvödrös felmosást kell alkalmazni, ügyelve arra, hogy az öblítő víz tiszta legyen és tisztítószer mentes. A második fontos dolog: használjunk lapos mopot. Apróságnak tűnhet, de sok múlik rajta. A spagetti moppal szemben a lapos mop könnyedén tisztán tartható. Vagyis higiénikusabb. Nem válnak le belőle darabok, és nem csak szétkenik a szennyeződést, hanem fel is törlik azt. Méghozzá csíkmentesen. Plusz, szinte minden textúra esetén ideális napi használatra is. Az apróbb mélyedésekből is hatékonyan eltávolítja a lerakódott koszt. Már amennyiben megfelelő mikroszálas textilből készült vagy akril mopot választunk. Sajnos ugyanis lapos mop és lapos mop között is van különbség. Nem elhanyagolható érv továbbá, hogy a lapos mop mosogatógépben is tisztítható. Így tényleg garantált, hogy a takarításnak tiszta eszközzel álljunk neki.
A jó eszközök fontosak, de az ideális technika nélkül esélyünk sincs a csíkmentes felmosásra
A takarítás nem mindig olyan egyszerű mint ahogy azt elsőre gondoljuk. Az ideális takarítási technika nem csak a konkrét felmosásra értendő. Már a felmosóvíz előkészítése is igényel némi tudást. Figyelni kell ugyanis a tisztítószereken feltüntetett arányokra, ami alatt az adott felmosóvíz liter – tisztítószer koncentrátum mennyiség arányokra gondolunk. Hiszen ha túl sok kémiai anyag kerül fel a padlóra, könnyebben képződhet a felületen olyan réteg, ami nem valami esztétikus. Részben azért, mert csíkossá teszi a padlót… A parketta felület még nagyobb odafigyelést igényel. Nagyon fontos, hogy mindig a felület típusának megfelelő tisztítószert használjunk, ahogy az is, hogy azt ne keverjük semmilyen más vegyszerrel. A különböző tisztítószerek ugyanis egymással kémiai reakcióba léphetnek, és ki tudja, hogy mit tesz a padlónkkal az így keletkezett kevert anyag? Jobb tehát óvatosnak lenni és egyfajta, jó minőségű tisztítószert használni. A csíkmentes felmosáshoz egyébként az a legideálisabb, ha magas alkoholtartalmú, gyorsan száradó általános felmosó szert választunk. Végül, ha igazán biztosra mennénk, a precíz – a fenti módszer alapján történő – tisztítás után egy teljesen száraz moppal még áttörölhetjük a felületet. Így garantáltan nem marad a padlón egyetlen csík sem.
Még egyszer tehát a tökéletesen tiszta padló titka lépésről lépésre:
- Az egyvödrös felmosás helyett válasszunk kétvödrös módszert.
- Akár takarírtókocsit, úgynevezett felmosókocsit is rendszeresíthetünk.
- Felejtsük el továbbá a spagetti mopot.
- Helyette minőségi anyagból készült lapos mopot válasszunk.
- És figyeljünk oda arra, hogy milyen tisztítószert használunk.
- Ahogy arra is, hogy az a felmosószer milyen arányban kerül a felmosóvízbe.
Mit tegyek a felmosóvízbe?
Gyakran felmerül a kérdés, hogy pontosan mivel mossak fel? Szerencsére válaszul erre a kérdésre több lehetőséget, illetve terméket is be tudunk mutatni. Minden Kiehl felmosószer alkalmas rá, hogy a felmosás csíkmentesen végrehajtható legyen, így bátran ajánljuk, hogy nézzen körül a Felmosószer termékkategóriában és válasszon a padló anyaga szerint vagy opédául aszerint, hogy padlóápolást is kíván-e végezni a felmosás során.
Például a Keradet Aktív alkoholos tisztítószert magasfényű padlókon is alkalmazhatja, ezzel biztosan nem lesz a padló a felmosás után csíkos.
Ha egy jó minőségű, de általános felmosószert keres, akkor jó választás lehet a napi felmosáshoz a finom illatú Fiora Clean.
A felmosás padlóápolással egybekötve is elvégezhető a Profloor felmosószerrel, amit márvány padlón is alkalmazható.
A fentieken túl még sokféle megoldást nyújtanak a Kiehl felmosószerek, így tényleg érdemes körülnézni a termékek között.
Felmosóvíz házilag?
Vannak praktikák, amiket otthon szoktak bevetni, amikor a felmosószert elhagyva egyéb anyagokkal helyettesítik azt a padló felmosás során. Ilyenkor gyakran kerül elő a trisó. A trisó azaz a nátrium-foszfát ugyanis vízlágyító, valamint zsíroldó hatású is egyben. Azonban a foszfát tartalma miatt mi kevésbé javasoljuk munkahelyi környezetben és nagy alapterületű padlók felmosásához. A szennyvízzel visszajuttatva környezetbe ugyanis algásodást okoz.
Inkább javasoljuk helyette az ökocímkés termékeinket, melyek tanúsítottan környezetkímélők. Ilyen például az Ambital-Eco környezetkímélő padlóápoló felmosószert. Szóval, ha minket kérdez, hogy mivel mossunk fel, akkor részünkről egyértelmű a válasz, hogy a Kiehl termékei közül javasoljuk a választást.
Csupán ennyi a csíkmentes felmosás titka
Ha megpróbál felmosni a fenti technikával, természetesen nálunk ehhez megtalál minden szükséges tisztító eszközt. Legyen szó ipari takarításról vagy “csak” otthoni tisztításról, mi segítünk!
Tekintse meg kínálatunkban a Padlótisztító eszközöket:
Olvassa el kapcsolódó takarítás témájú cikkeinket is:
Szalagfüggöny tisztítása hatékonyan
Olvasson további hasznos tanácsokat takarítás témában:
A szobalány feladatai és a szállodai takarítás menete
A szobalány feladatai, a szállodai takarítás menete előre meghatározott protokoll szerint végezve lesznek igazán hatékonyak! Tudja meg hogyan!
Térkő tisztítása házilag – Milyen tisztítószert használjunk?
Térkő tisztítása házilag egyszerűen megoldható, ha követi tanácsainkat. Olajos, mohás vagy salétromos viacolor megtisztítására is van megoldás! Olvassa el cikkünket!
Szalagfüggöny tisztítása házilag hatékonyan
Szalagfüggöny tisztítása hatékonyan megoldható házilag is. Olvassa el írásunkat, ha már otthon vagy az irodában időszerű a függönymosás!