Barion Pixel
MEGRENDELÉS LEADÁSA CSAK ONLINE LEHETSÉGES +36 70 369 6044 megrendeles@higienia-online.hu

A sütő tisztítása sosem könnyű művelet. De még mindig jobb előbb túl lenni rajta, mint megvárni, amíg többszöri sütés után kell eltávolítani az odaégett zsírt, élelmiszer maradványt, szennyeződéseket, ami olyankor már nem egyszerű. Megnyugtatásként: nem Ön az egyetlen, aki a fárasztó sütés után a takarítást inkább egy másik alkalomra hagyja. Sokan gondolkodnak úgy, hogy a sütőben nem látszik a szennyeződés, ráér annak a kitakarítása. Ez lényegében igaz is. Bizonyos szintig legalábbis. Nincs azzal semmi gond, ha sütés után nem lát egyből neki a takarításnak. Az viszont már nem annyira praktikus lépés, ha sokat vár és többszöri sütés maradványait kell eltüntetni a berendezés belsejéből. Nyilván ez sem lehetetlen küldetés, de azért jobbak az esélyeink akkor, ha nem várunk heteket a sütő tisztítással. Ha rendszeresen takarítjuk a sütőt, nagyobb fáradtság nélkül tudhatjuk le a feladatot. Mindehhez persze hozzátartozik az is, hogy a siker érdekében azért bizonyos praktikákat sem árt ismerni. Illetve jó, ha tudjuk, melyek azok a sütőtisztító szerek, amikben nem csalódunk.

És ez természetesen egyaránt érvényes a gázos, a légkeveréses és az elektromos sütőkre is. Akárcsak a mikrohullámú sütőkre. Az erősen szennyezett sütő takarítása időigényes feladat, de közben azért csinálhatunk mást is. 

Nézze meg konyhai tisztítószer kínálatunkat!

 

De mi az a technika, amivel akár egy erősen szennyezett sütő is újjá varázsolható?

 Egy szivacsra vagy dörzsölőre, súrolóra mindenképpen szükség lesz. Illetve egy gumikesztyű sem árt. Az előbbiből puha felületű, de masszívabb verziót válasszon inkább. OIyan típust, ami dörzsölés hatására sem karcolja meg a sütőt. Persze erős dörzsölésre nem biztos, hogy szükség lesz. Ha prémium sütőtisztító szert választ, azt csak ráfújjuk a felületre, várni kell egy keveset, majd a szivaccsal áttörölni, és már le is jött az odaégett szennyeződés. A rácsra majd külön figyelmet kell fordítani. Hagyd ázni! A tisztítószeres melegvíz megteszi a hatását… Csak utána, ha letelt a szükséges áztató idő, kezdjük el súrolni. 

A művelet után ne felejtse el nedves ruhával kitörölni a sütő belsejét. Illetve teljesen kiszellőztetni a berendezést a következő étel elkészítése előtt. Így elkerülhető, hogy a tisztítószer gőze a sütőtérben maradjon vagy leülepedjen.

 Hatékony az úgynevezett gőztisztító eljárás is. Vannak készülékek, amik rendelkeznek ilyen funkciókkal. Az eszköz leírásában öntisztító sütőként is nevezik sokszor. De ha ezt nem tudja a sütőnk, vagyis a gőzzel való tisztítást, akkor magunk is elvégezhetjük az eljárást. Tegyünk egy forró vízzel teli tepsit a sütőbe, hagyjuk benne 10-15 percig. Ha makacsabb a szennyeződés, melegítsük fel a sütőt 50-70 fokra. Nem kell sokat várni és a forró gőz meglazítja a lerakódott, odaégett szennyeződéseket a sütőtérben, amit egy szivacs segítségével már könnyen eltávolíthatunk. Amíg a sütő belsejét takarítjuk, addig a sütőrácsokat vegyük ki és áztassuk be. Ezek a rácsok sokszor felfogják a lecsöppent zsírt, így hagyjunk elegendő hatóidőt a tisztítószernek.

Sütő tisztítása házilag

Nézzük meg, milyen sütőtisztítót érdemes vásárolni, illetve milyen egyéb kiegészítőre van szükség.

Ahogy arra fent is utaltunk, egy jó szivacs és egy gumikesztyű mindenképpen kelleni fog. Akárcsak egy mikroszálas konyharuha a sütő kitisztítása utáni utolsó folyamathoz, a szárazra törléshez. Miután a szennyeződést sikerült leoldani, a szivaccsal letörölni, nedves ruhával távolítsuk el a maradékot és konyharuhával töröljük tisztára a felületet.

Sütő takarítás vegyszer nélkül

Ha természetes módon szeretné a sütőt kitisztítani akkor a szódabikarbóna és a sütőpor jöhet szóba. De az ecetet kerülni érdemes vagy legalábbis olvassa át előtte feltétlenül a berendezés leírását.

Sütőt kitisztítani tehát vegyszer nélkül több módszerrel is lehet. Íme néhány ötlet és módszer, de ezeket inkább csak otthoni felhasználásra javasoljuk kipróbálni:

  1. Szódabikarbónás módszer: Keverjen össze szódabikarbónát és vizet, hogy pasztát kapjon. Ezután kenje egyenletesen a sütőfalakra és hagyja hatni legalább egy órán keresztül. Végül törölje át a sütőt ronggyal vagy nedves szivaccsal, majd öblítse le vízzel.

     

  2. Citromleves módszer: Keverjen össze egy-lét citrom levét vagy egy kis mennyiségű citromsavat és vizet egy permetezős flakonban. Fújja egyenletesen a sütő falaira és hagyja hatni legalább fél órát. Ezután törölje át a sütőt ronggyal vagy nedves szivaccsal, majd öblítsd le vízzel.
  3. Ecetes módszer: hasonlóan a citromos lemosáshoz keverjen össze egy kis mennyiségű ecetet és vizet szintén egy permetezős flakonban. Fújja egyenletesen a sütő falaira és hagyja hatni legalább egy órát. Végül törölje át ugyanúgy a sütőt ronggyal vagy nedves szivaccsal, majd öblítsd le vízzel.

Fontos, hogy bármelyik módszert is választja, mindig nyissa ki előzetesen a sütőajtót és hagyja kihűlni. Ne felejtsen el gumikesztyűt használni a keze védelmében, és ne használjon éles tárgyakat a sütő tisztításához, hogy ne karcoljuk meg a sütő falait.

A légkeveréses sütő tisztítása, illetve a modernebb sütők felületében kárt tehet. Az ecet helyett a legjobb ha inkább más tisztítószert választ, ha a sütő kitakarítása a a cél.

Ami pedig a leghatékonyabb, legjobb sütőtisztító szereket illeti…

Mindenképpen olyan zsíroldó szerre lesz szükség, amit az élelmiszeriparban is bátran lehet használni. A Kiehl szórofejes zsíroldója ilyen. Ez a tisztítószer nagyon jól oldja az égett élelmiszer maradványokat, a fehérjét, a zsírt, a sütés és az égés maradványait. Ráadásul nem csak sütőkhöz kiváló: ​​forrólevegős sütő, kombi-gőzpároló, grillek, sütők, főzőlapok, fritőzök, szagelszívó berendezések, konyhai fali- és padlócsempék tisztítására is megfelel.

További hasznos tanácsokat talál blogunkon:

Habos élelmiszeripari tisztítószer, zsíroldó, KIEHL Xon-forte 750ml
 Kiehl szórófejes zsíroldó
konyhai zsíroldó csomag
Konyhai zsíroldó csomag
Gumikesztyű, 3 rétegű, vegyszeres takarításhoz, vileda Heavyweight, L-es méret
3 rétegű, extra ellenálló kesztyű

Olvasson további hasznos tanácsokat takarítás témában:

Kedves Vásárlóink!

A 2024.12.16.-ig leadott rendeléseket 2024.12.20-ig teljesítjük.

Webáruházunk folyamatosan üzemel, viszont a 2024.12.17. és 12.31. között leadott rendelések az Új évben kerülnek feldolgozásra és kiszállításra

Megértésüket és türelmüket köszönjük.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben Gazdag Boldog Új Esztendőt Kívánunk!

Higiénia Online csapata